Változik valami Húsvétkor?

Tudni kell rólam, hogy a szent három nap (Nagycsütörtök, Nagypéntek és Nagyszombat) az elmúlt években egyre fontosabb szerepet kezdett el játszani az életemben. Talán azért, mert mélyebben megértettem a liturgiában megjelenő szimbolikus elemeket (a víz, a gyertya, a 9/5 olvasmány és még sorolhatnám), valamint azért is mert úgy érzem, hogy minden évben egy kissé jobban befogadom, megsejtem azt a misztériumot amit Jézus kereszthalála és feltámadása jelent. Valahol ez is a lényeg nem? Hogy egyre inkább magunkhoz öleljük a halál ajándékát és megéljük a feltámadás erejét. 

Hiszen "annak a Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül" (Róm 8, 11).

Az egyik barátom akit meglátogattam a napokban megosztotta velem, hogy igazából csak fizikailag van jelen a ünnepen. Mikor megkérdeztem, hogy miért érzi azt, hogy nem tud belekapcsolódni az ünnepbe akkor egy kérdéssel válaszolt: Fog valami is változni Húsvét után? Nem maradnak az emberek ugyanolyanok mint azelőtt?

Nagyon elgondolkodtatott ez a kérdés. Részben azért, mert zsigerből azt válaszoltam volna, hogy hát nem, nem változnak, de kellene. Nem?

Az egész Nagyszombati feltámadási szertartás alatt ez a kérdés forgott a fejemben, a szívemben. A szertartás maga a normális menetben ment, minden jellegzetes zaj és mozzanat ott volt: a csörömpölés, az égő gyertya illat, a félreolvasott szavak, az alvó gyermek, a mindent igazgató "nyugdíjazott" egyháztanácsos, a csergő telefon és a sok minden más. Eleinte nagyon zavart és frusztrált, hogy úgy tűnik mintha az emberek elmennének a lényeg mellett, mintha semmi fontos nem történne. Mint akik elakarnák szalasztani a találkozást az élő Istennel. És igen ebben a pillanatban az én szívem mélyén is megfogalmazódott ez a kérdés: Változik valami? Van ennek egyáltalán értelme? Hol van Jézus? 

Hiszem azt, hogy Isten gyakran válaszol az ilyen jellegű kérdésekre, mert a legnagyobb vágya, hogy valóban megismerjem őt. A csüggedésem közepette "megszólalt" egy kis hang. 

ITT VAGYOK. ITT.  Mindenben és mindenkiben. Mindenkinek az emberiségében. Mindenki hordozza a képmásom, ha tudja, ha nem. Én is ilyen ember vagyok, mint ez az ember akinek most épp cseng a telefonja. Ne tévesszen meg a tökéletlenség amit látsz, hiszen ez alatt ott lapul a tökéletesség amit hordozz belőlem. És ha én tudok várni, hogy ő ráébredjen erre várj te is velem. Mint, ahogy az egész teremtés lélegzetét visszatartva várta a szombat csendjében, hogy az Emberfia megmutassa dicsőségét a halál felett. Várj velem.

A kérdés marad: Változik valami Húsvétkor? Talán. De ha nem is, akkor is vár ránk egy meghívás, hogy várjunk VELE addig amíg igen.