Soha nem késő Péternek lenni

Viharos napokat élek meg. Elég sokat civakodom Istennel és sikeresen elég sokszor sikerül földbedöngölni saját magam. Sokszor érzem azt, amit Péter érezhetett amikor háromszor elárulta Jézust és halotta ahogy megszólal a kakas. Elég gyakran érzem azt, hogy elárulom Jézust azzal, hogy bizonyos helyzetekben nem vallom meg, hogy nem állok ki az álláspontom, az értékeim mellett vagy nem a szeretet vezérel a cselekedeteimben, szavaimban. Viszont ezekben a pillanatokban valahol azt is átérzem, amit Péter amikor kifakad és zokog szégyenében. De nem tud jobbat tenni és én sem tudok. A legjobb az egészben az az, hogy soha nem késő zokogásban kitörni és szembenézni a saját gyengeségemmel és emberségemmel.

Ami meg ennél is jobb, hogy Jézus nem elutasított engem ezekben a helyzetekben, hanem odajött átölelt, engem a szutykos, piszkos, kis árulót és azt  mondta: szeretlek, még így  is mindennél jobban szeretlek.

Azt hiszem, hogy most már értem ezt a forró fejű Pétert és azt hiszem van amiben hasonlítunk. :-P